2012. december 6., csütörtök

Adventünk

Azt hiszem, míg lesznek 14 év alatti gyerekeink, addig ebben az időszakban a naptár és az angyalkázás lesz az adventi zenekarban az üstdob.
Hetek óta ezt várták. Jó lett volna, ha készítek advent-váró naptárat is. :)
A naptár-tervről már írtam, kaparós lett.
Piros kartonra ragasztottam a fóliázott zöld lapokat, majd befestettem a spéci kaparós festékkel. 
A titkos receptért KATT IDE. :)


Néhány ágat lefestettem fehér akrilfestékkel, ezeket a kovászos uborkás nagy üvegbe állítottam, István pedig levágta a szomszéd tujáinak átnyúló ágait, és ezekkel béleltük ki az üveget. (Köszi Erika és Szabolcs!)


Minden este kaparnak:) Volt már nagy meglepetés, mikor kiderült, hogy ezúttal nem ők kapnak, hanem adni fogunk. 

A másik nagy sikerű játékunk az angyalkázás.
Régebben minden nap húztunk valakit, akivel különösen kedvesek voltunk családon belül, de most már célszerűbb egy hétre húzni.  A nagyobbjainknak ugyanis van olyan napjuk, amikor korán mennek, későn jönnek, szinte nincs lehetőségük megoldani, hogy angyaljai legyen valakinek. 

Számomra az egyik legkedvesebb történetek, amelyeket ilyenkor megélünk, megtapasztalunk. Marci például utál beágyazni, tavalyi adventben mire visszaért a szobájába, már be volt vetve az ágya. Aztán nem izgalmas ám az angyalkázás, ha véletlenül lebukik az angyal. Így erre mindenki vigyáz. Az elterelő hadművelet része, hogy megtévesztés eszközével élünk. Például annak is nagy erővel kedveskednek, akit nem is húztak ki, teljesen elbizonytalanítva a másikat.

És akkor egy kép, ami egyik reggel fogadott az asztalon.
Hogy mikor járt erre az angyalom, fogalmam sincs...


Nemrég találtam ezeket az imakártyákat, szerintem nagyon jó ötlet. Ha majd elfogynak, készítek hasonlót.
Tulajdonképpen duplán hasznos. Napközben lefordítjuk, angolozás (egy része) pipa. Este persze magyarul használjuk.


Készülnek a karácsonyfadíszeink is, idén egy különleges díszt készítettünk.
EZEN az oldalon találtam.
Nem kell hozzá más, csak almapüré és fahéj. 
A recept nagyon egyszerű, egy bögre almaszószt keverünk össze egy bögre fahéjjal. Végül nekem nem fogyott el egy bögrényi fahéj, szóval óvatosan adagoljuk. Almapürét magam készítettem három pucolt almából. Felkockáztam, megfőztem, leturmixoltam.
Elkevertem a fahéjjal, kinyújtottam, szaggattam, és tepsiben szárítgattam.



Haladunk a karácsonyi labook-kal is, szépen gyűlnek az elkészült kis sablonjaink, várják az utolsó hetet, amikor beragasztgatjuk a végső helyükre.


Készül a betlehemesünk is. 
Igazából még nem is tudjuk, mi lesz belőle, szóval csak találgatunk. :)

Jelenleg még csak ennyi látszik :)


Azonban minden nap történik valami


Egyre több dolog kerül a helyére....


Reméljük, nem csak a Betlehemmel, hanem az életünkkel is így történik majd, mire megszületik a Megváltó.

2 megjegyzés:

  1. Csodálatos lehet a Ti családotokhoz tartozni... olvasgatva a naoplódat, bizony gyakran irigykedem... szeretettel, de irigykedem :)))

    VálaszTörlés
  2. Palkó, köszi ezeket a sorokat. A nagyobbak is szokták mondani néha. :) Amikor ők is így látják, az a legnagyobb ajándék és öröm nekem. :)

    VálaszTörlés