2011. október 24., hétfő

Vegeta házilag

Mikor először szakácskönyvet vettem a kezembe, elrettentett az a tény, mikor kiderült, hogy egy valamire való leveshez, mártáshoz alaplevet kellett volna készítenem. 
Nemes egyszerűséggel beledobtam a főzővízbe két kocka maggit, és készen is voltam. 
Aztán nem tudom mikor történhetett, de valamit változtattak a leveskockagyárban, mert érdekes képződmény jelent meg a levesek tetején fél óra állás után.
A gyerekek nem voltak hajlandók megkóstolni se, pedig melegítés után feloldódott, eltűnt.
(nem, nem kámfor volt)
Tavaly előtti nyáron készítettem először házilag vegetát, s mivel nyár volt, 40 fokos kánikula, ezért szárítottam a hozzávalókat. Só nélkül készült, hónapokig használtam, míg egyszer csak elfogyott.
Azóta ugyanúgy, mint a lekvárt, teszek el vegetát is.

Ma újítottam az eljáráson, mert ugye nincs már aszalós idő, a sütőben meg csak nem lesz olyan napérlelte íze.
Ez a változat sós, cserébe a hűtőben sokáig eláll.


Hozzávalók:

Mindenféle zöldség jöhet, ízlés szerint:
répa, fehérrépa, zellergumó, karfiol, kelbimbó, gomba, karalábé, vöröshagyma, fokhagyma
zöldek:
petrezselyem, zellerzöld, lestyán, rozmaring, tárkony, kakukkfű, bazsalikom

Ezeket mind ledaráltam húsdarálón, majd szűrőn lecsepegtettem a levét kb. egy órán keresztül
Sóval összekevertem, üvegekbe töltöttem. Használatra kész.

Összesen 4 kg zöldséget 1/2 kg sóval kevertem össze.

Húslevesbe szűrés előtt teszek 1-2 evőkanállal, mert abban nem szép, ha ilyen kis bigyók úszkálnak.
De a borsólevesben kifejezetten tetszik. :)

3 megjegyzés:

  1. De jó, hogy írtad, kér hogy nem hamarabb amikor még volt a bio házi zöldségeimből :( Próbáltam aszalni, de nem sikerült. De ez így nagyon jó ötlet. Köszi. Ez kamrában eláll a sóval, igaz?

    VálaszTörlés
  2. Elvileg nem kell neki hűtőszekrény, szóval ha hűvös a kamrád, akkor eláll sokáig.
    Mi nem sikerült az aszalásban? Nem volt jó meleg felétek?

    VálaszTörlés
  3. Mindenütt a házi vegeta jön velem szembe! Most már biztos vagyok benne, hogy azért, hogy én is elkészítsem.

    VálaszTörlés