2010. október 4., hétfő

Levélnyomatok

Nagyon egyszerű, és nagyon mutatós apróságokat készítettünk.
Sólisztgyurmából kerek formákat szaggattunk, majd mindegyikbe egy-egy levelet nyomkodtunk, figyelve arra, hogy a levél erezete megfelelően mély nyomot hagyjon.
Utána 90 °-os sütőben egy délután alatt kiszáradtak, majd kifestették. Festés után lakkoztam, nekem nagyon tetszettek.
A festés egyébként könnyű feladatnak látszik, de elég nehéz szépen dolgozni a gyurmán. Ovisokkal is bele lehet vágni, de inkább iskolásoknak való.
Utána ki kellett találni, melyik korong melyik levelet ábrázolja. Mivel a kertünkből származnak a levelek, ez már nem volt nehéz. :)






Egy remek gyurmarecept Gabriellától:

* 25 dkg liszt,
* 3ek só,
* 3dl víz,
* 2 ek olaj,
* 1 ek borkősav.

Ezt össze kell főzni, amíg gyurma állagú nem lesz. Ételfestékkel vagy temperával, vagy fűszerekkel, kakaóval, paprikával lehet színezni.
Langyosan át kell gyúrni, és kész. Elég sok lesz belőle, érdemes elosztani, és utána hozzátenni a színező anyagot.


2 megjegyzés:

  1. Hú, meg há! ez nagyon szép! Mi csináltunk ilyet az osztályban elsősökkel, és nem lett ilyen szép! Tényleg nehéz, nem gondoltam volna, míg ki nem próbáltam.
    (Réka)

    VálaszTörlés
  2. Tapasztalat: Ha valaki tartósabb színeket szeretne, érdemesebb temperával festeni, mert a természetes színek (paprika, kakaó, stb.) hamar kifakulnak.

    VálaszTörlés